¹[A karmesternek: „A fiú halála” dallamára. Dávid zsoltára.] ²Dicsérlek, URam, teljes szívemből, hirdetem minden csodatettedet. ³Örülök és örvendezek tebenned, zengem nevedet, ó, Magasságos! ⁴Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak és elvesztek színed előtt. ⁵Mert véghezvitted ítéletemet és ügyemet, trónodra ültél, mint igaz bíró. ⁶Megdorgáltad a népeket, elveszítetted a gonoszt, örökre eltörölted nevüket. ⁷Megsemmisült az ellenség, örökre rommá lettek a városok, amelyeket kiszaggattál, még az emlékük is kiveszett. ⁸Az ÚR örökké trónján ül, ítéletre állította fel székét. ⁹Igazságosan ítéli meg a világot, méltányosan törvénykezik a népek fölött. ¹⁰Az ÚR a nyomorultak kővára, erősség a szükség idején. ¹¹Azért benned bíznak, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el azokat, URam, akik keresnek téged. ¹²Énekeljetek az ÚRnak, aki a Sionon lakik; hirdessétek fenséges tetteit a népek között! ¹³Mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róla, nem feledkezik el a szegények jajkiáltásáról. ¹⁴Könyörülj rajtam, URam! Lásd meg nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt ért! Te emelsz föl engem a halál kapujából, ¹⁵hogy hirdethessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örvendezzek szabadításodnak. ¹⁶A népek a maguk ásta verembe süllyedtek, rejtett hálójukban megakadt a lábuk. ¹⁷Megismertette magát az ÚR, ítéletet hozott; a gonoszt saját keze munkája ejti el. [Közjáték. Szela] ¹⁸A Seolba jutnak a gonoszok, oda jut minden olyan nép, amely elfeledkezik Istenről. ¹⁹Mert nem marad örökre elfelejtve a szegény, a nyomorultak reménye sem vész el végképp. ²⁰Kelj föl, URam, ne hatalmasodjék el a halandó; vond magad elé ítéletre a népeket! ²¹Rettentsd meg, URam, őket, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak halandók.