¹[A karmesternek: mély hangra. Dávid zsoltára.] ²Segíts, URam, mert elfogyott a kegyes, eltűntek a hívek az emberek fiai közül! ³Hamisan szól egyik a másikhoz, hízelgő ajakkal, kétszínűen beszélnek. ⁴Irtson ki az ÚR minden hízelgő ajkat, minden nyelvet, amely nagyokat mond. ⁵Mert azt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkunk velünk van: ki lehetne úrrá rajtunk? ⁶A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt bizony fölkelek – így szól az ÚR –, védelmembe veszem azt, aki arra vágyik. ⁷Az ÚR szavai tiszta beszédek, mint a földbe vájt kohóban megolvasztott ezüst, amelyet hétszer tisztítanak. ⁸URam, tarts meg minket, és őrizz meg minket e nemzedéktől fogva mindenkor, ⁹még ha gonoszok járnak is körös-körül, és az alávalóságot fölmagasztalják az emberek között!