¹[A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.] ²Szavamat Istenhez emelem, és kiáltok, szavamat Istenhez emelem, hogy figyeljen rám. ³Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem éjjel is szüntelenül felé tárom, lelkem nem akar vigasztalódni. ⁴Istenről emlékezem, és sóhajtozom, róla gondolkodom, és eleped a lelkem. [Szela] ⁵Szememet ébren tartod, hánykolódom, de nem tudok megszólalni. ⁶Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. ⁷Megemlékezem éjjel az énekeimről; szívemben elgondolkodom, és azt kutatja lelkem: ⁸vajon örökre elvet-e az Úr, és nem lesz többé jóakarattal? ⁹Vajon végképp elfogyott kegyelme? Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre szálló ígérete? ¹⁰Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten? Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? [Szela] ¹¹Azt gondoltam: Az az én bajom, hogy a Fölséges jobbja megváltozott. ¹²Megemlékezem az ÚR cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról. ¹³Elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. ¹⁴Istenem, szent a te utad, ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? ¹⁵Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, megmutattad hatalmadat a népek között. ¹⁶Karoddal megváltottad népedet, Jákób és József fiait. [Szela] ¹⁷Láttak téged a vizek, Istenem, láttak téged a vizek, és megfélemlettek, a mélységek is megrázkódtak. ¹⁸A felhők vizet ontottak, megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak. ¹⁹Mennydörgésed zúgott a forgószélben, villámaid megvilágosították a mindenséget, megrázkódott és megindult a föld. ²⁰Utad a tengeren át vezet, ösvényeid a nagy vizeken, és nem látszik lépteid nyoma. ²¹Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron kezével.