¹[Ének. Kórah fiainak zsoltára. A karmesternek: „A betegség” dallamára énekelendő. Az ezráhi Hémán tanítása.] ²URam, szabadító Istenem! Éjjel-nappal hozzád kiáltok. ³Jusson eléd imádságom, fordítsd füledet esedezéseimhez! ⁴Mert betelt a lelkem nyomorúsággal, és életem a sírig jutott. ⁵Hasonló lettem a sírba szállókhoz, olyan vagyok, mint az erejét vesztett férfi. ⁶A holtak közt van a helyem, mint a megölteknek, akik a sírban fekszenek, akikről többé nem emlékezel meg, és akiket kiengedtél a kezedből. ⁷Mély sírba vetettél engem, mélységes sötétségbe. ⁸Haragod rám nehezedett, és minden hullámod átcsapott fölöttem. [Szela] ⁹Elszakítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük, beszorítottál, és nem jöhetek ki. ¹⁰Szemem elgyengült a nyomorúság miatt, hozzád kiáltottam, URam, mindennap, és kitártam feléd kezemet. ¹¹Vajon teszel-e csodát a holtakkal? Fölkelnek-e az árnyak, hogy magasztaljanak téged? [Szela] ¹²Beszélnek-e a sírban kegyelmedről, hűségedről a pusztulás helyén? ¹³Meglátják-e csodáidat a sötétségben és igazságodat a feledés földjén? ¹⁴De én hozzád esdeklek, URam, és jó reggel eléd jut imádságom. ¹⁵Miért vetsz hát el, URam, engem, és miért rejted el arcodat előlem? ¹⁶Nyomorult és halálos beteg vagyok ifjúságomtól fogva, rettentésedet hordozom, és roskadozom. ¹⁷Izzó haragod járt át, szorongatásaid elemésztettek engem. ¹⁸Egész nap körülvesznek, mint az árvizek, teljesen körülfognak engem. ¹⁹Elszakítottad tőlem szeretteimet és barátaimat; már csak a sötétség a társam.