¹[A karmesternek: Az ÚR szolgájáé, Dávidé.] ²A gonosz hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs őelőtte istenfélelem; ³Mert azzal hízeleg önmagának, hogy bűnözhet és gyűlölködhet. ⁴Szájának beszéde gonoszság és hamisság; nem tud bölcs lenni és jót cselekedni. ⁵Hiábavalóságot gondol ki ágyában, nem a jó útra áll, és nem veti meg a rosszat. ⁶URam, kegyelmed az égig ér, hűséged a felhőkig! ⁷Igazságod olyan, mint Isten hegyei; ítéleteid, mint a nagy mélységek; embert és állatot te tartasz meg, URam! ⁸Ó, Istenem, milyen drága a te kegyelmed! Szárnyad árnyékába menekülnek az ember fiai. ⁹Dúslakodnak házad bőséges javaiban, gyönyörűséged folyóvizéből itatod meg őket. ¹⁰Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. ¹¹Terjeszd ki kegyelmedet a téged ismerőkre és igazságodat az igaz szívűekre! ¹²Ne jöjjön ellenem a kevélyek lába, és ne üldözzön engem a gonoszok keze! ¹³Hullanak már a gonosztevők; elveted őket, és nem tudnak fölállni.