¹[A karmesternek: „A liliomok” dallamára. Dávid tanító bizonyságtétele,] ²[amikor a naharaimi és a cóbai arámokkal harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és megverte az edómiakat, tizenkétezer embert a Sós-völgyben.] ³Istenem, elvetettél minket, elszélesztettél minket. Megharagudtál ránk, de állíts helyre minket! ⁴Megrendítetted az országot, szétszakítottad. Gyógyítsd be romlásait, mert megingott. ⁵Nehéz dolgokat láttattál népeddel; bódító borral itattál minket. ⁶De zászlót adtál a téged félőknek, hogy megmenekülhessenek az íj elől. [Szela] ⁷Segíts jobboddal, és hallgass meg minket, hogy megszabaduljanak kedveltjeid! ⁸Szent helyén azt mondta Isten: Örvendezve osztom ki Sikemet, és mérem ki Szukkót völgyét. ⁹Enyém Gileád, és enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda pedig az uralkodói pálcám. ¹⁰Móáb a mosdómedencém, Edómra teszem rá sarumat, nekem örül Filisztea! ¹¹Ki vezet engem az erős városba? Ki kísér el Edómig? ¹²Csak nem te magad, Istenem, bár megvetettél minket, s nem vonultál ki seregeinkkel? ¹³Segíts meg minket nyomorgatóink ellen, mert az emberi segítség hiábavaló. ¹⁴Istennel győzelmet aratunk, és ő tapossa el ellenségeinket.