¹[A karmesternek: „A hajnali szarvas” dallamára. Dávid zsoltára.] ²Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van segítséged jajszavamtól. ³Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is, és nincs nyugodalmam. ⁴Pedig te szent vagy, Izráel dicsérő énekei között trónolsz. ⁵Benned bíztak atyáink, bíztak, és megszabadítottad őket. ⁶Hozzád kiáltottak, és megmenekültek; benned bíztak, és nem szégyenültek meg. ⁷De én féreg vagyok és nem ember, emberek csúfja és a nép utálata. ⁸Mindenki csúfolódik rajtam, aki engem lát; elhúzzák szájukat, és fejüket rázzák: ⁹Az ÚRra bízta magát, mentse meg ő! Szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! ¹⁰Te hoztál ki engem anyám méhéből, és biztonságban voltam anyám emlőin. ¹¹Születésem óta gondod volt rám, anyám méhétől fogva te voltál Istenem. ¹²Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen. ¹³Bikák sokasága kerített be engem, körülfogtak Básán bikái. ¹⁴Föltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. ¹⁵Olyan vagyok, mint a kiöntött víz; minden csontom kificamodott. Szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt bensőmben. ¹⁶Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél engem. ¹⁷Mert ebek vettek körül, a gonoszok serege fogott körül engem; átlyukasztották a kezemet és a lábamat. ¹⁸Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. ¹⁹Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. ²⁰De te, URam, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre! ²¹Szabadítsd meg lelkemet a kardtól és egyetlenemet a kutyák karmaiból. ²²Ments meg az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem! ²³Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek, és hadd dicsérjelek a gyülekezetben! ²⁴Ti, akik félitek az URat, dicsérjétek őt! Jákób minden utóda: dicsőítsétek őt! Izráel minden magzata: féljétek őt! ²⁵Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát. Nem rejti el az arcát előle, és mikor hozzá kiált, meghallgatja. ²⁶Rólad szól dicsérő énekem a nagy gyülekezetben. Fogadásaimat megadom azok előtt, akik félik őt. ²⁷Esznek a nyomorultak, és megelégszenek; dicsérik az URat, akik őt keresik. Éljen a szívetek örökké! ²⁸A föld határáig mindenki megemlékezik az ÚRról, és megtér hozzá. Leborul előtted a föld minden nemzetsége. ²⁹Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken is. ³⁰Esznek és leborulnak mind, akik gazdagok e földön. Őelőtte hajtanak térdet a halandók, mind, aki nem tarthatja életben a lelkét. ³¹Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. ³²Eljönnek, s hirdetik az utánuk születendő népnek, hogy igaz ő, aki ezt cselekedte!