¹[Dávid zsoltára. Emlékeztetőül.] ²URam, ne fenyíts meg haragodban, felindulásodban ne ostorozz engem! ³Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett a kezed. ⁴Nincs ép hely a testemen haragod miatt; nincs békesség a csontjaimban vétkeim miatt. ⁵Mert bűneim elborították fejemet; elhordozhatatlan teherként nehezednek rám. ⁶Megbüdösödtek és elmérgesedtek sebeim oktalanságom miatt. ⁷Ellankadtam, meggörnyedtem nagyon, mindennap úgy járok, mint aki gyászol. ⁸Mert derekam megtelt fájdalommal, és nincs ép hely testemen. ⁹Erőtlen és nagyon összetört vagyok, és szívem keserűsége miatt jajgatok. ¹⁰Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs rejtve előled sóhajtásom! ¹¹Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, és szemem világa sincs már velem. ¹²Szeretteim és barátaim félreállnak az engem ért csapás miatt, rokonaim pedig messze távolodnak. ¹³Tőrt vetettek, akik életemre törnek, és akik bajomat keresik, arról beszélnek, hogyan tegyenek tönkre, és csalárdságot koholnak mindennap. ¹⁴De én, mint a süket, meg se hallom, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja föl száját. ¹⁵Olyanná lettem, mint aki nem hall, és szájában nincsen ellenvetés. ¹⁶Mert benned reménykedem, URam, te majd megfelelsz nekik, URam, Istenem! ¹⁷Mert azt gondolom: Bárcsak ne nevetnének rajtam, amikor lábam meginog, és ne lennének úrrá rajtam! ¹⁸Én bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van. ¹⁹Ezért hát bevallom bűneimet, bánkódom vétkeim miatt. ²⁰De ellenségeim élnek és erősödnek, megsokasodtak hazug gyűlölőim, ²¹akik a jóért rosszal fizetnek, és ellenem törnek, amikor én jóra törekszem. ²²Ne hagyj el, URam, Istenem, ne távolodj el tőlem! ²³Siess segítségemre, ó, Uram, szabadítóm!