¹[A karmesternek: „A messzi fák galambja” dallamára. Dávid bizonyságtétele, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.] ²Könyörülj rajtam, Istenem, mert a halandó ember eltipor engem! Mindennap támadnak és nyomorgatnak. ³Ellenségeim mindennap bosszút lihegnek ellenem; bizony sokan hadakoznak ellenem gőgösen. ⁴Mikor félnem kellene is, én benned bízom. ⁵Istenben, akinek igéjét dicsőítem; Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nekem? ⁶Minduntalan kiforgatják szavaimat, minden gondolatukkal azon vannak, hogy ártsanak nekem. ⁷Egybegyűlnek, elrejtőznek, lépteimet lesik, mert lelkemet kívánják. ⁸Megmenekülhetnek-e gonoszságuk ellenére? Pusztítsd el haragoddal e népeket, Istenem! ⁹Számon tartod bujdosásomat, gyűjtsd tömlődbe könnyeimet, vajon nincsenek-e benne könyvedben?! ¹⁰Meghátrálnak majd ellenségeim, amikor hozzád kiáltok, ebből tudom meg, hogy Isten velem van. ¹¹Dicsérem Istent ígéretéért, dicsérem az URat ígéretéért. ¹²Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nekem?! ¹³Istenem, tartozom a neked tett fogadalmaimmal, megadom neked hálaáldozatomat. ¹⁴Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, sőt lábamat az eleséstől, hogy Isten előtt járjak az élet világosságában.