¹Te ejtesz-e zsákmányt a nőstény oroszlánnak, és kielégítheted-e az oroszlánkölykök éhségét, ²amikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben fekszenek? ³Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltoznak, s kóvályognak, mert nincs mit enniük? ⁴Tudod-e a kőszáli zergék ellésének idejét; megfigyelted-e, mikor borjaznak a szarvasok? ⁵Megszámláltad-e a hónapokat, hogy meddig vemhesek, tudod-e ellésük idejét? ⁶Csak összegörnyednek, és már megellettek, vajúdásuktól megszabadultak. ⁷Borjaik gyarapodnak, nagyra nőnek a legelőn, elszélednek, és nem térnek vissza hozzájuk. ⁸Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a fürge vadszamár kötelét? ⁹A pusztát rendeltem otthonukká, a szikes földet lakóhelyükké. ¹⁰Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. ¹¹Fölkeresi a hegyi legelőket, fölkutat minden zöld növényt. ¹²Akar-e szolgálni neked a bölény? Ott hál-e jászladnál? ¹³Barázdába foghatod-e a bölényt a kötelénél fogva? Vajon boronálja-e utánad a göröngyöket? ¹⁴Bízhatsz-e benne, mivel nagy az ereje, és ráhagyhatod-e a munkát? ¹⁵Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonád és betakarítja szérűdre? ¹⁶Vígan verdesi szárnyát a strucc; de nem gólyaszárny és toll az! ¹⁷Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki! ¹⁸Elfelejti, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. ¹⁹Fiaival olyan keményen bánik, mintha nem is az övéi lennének. Nem fél, hogy fáradsága kárba vész. ²⁰Mert Isten nem ruházta fel bölcsességgel, nem adott neki értelmet. ²¹De hogyha nekiindul, kineveti a lovat és lovasát. ²²Vajon te adsz erőt a lónak, nyakát te ruházod föl sörénnyel? ²³Felugraszthatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes! ²⁴Patája gödröt ás, örvend erejének, nekirohan a fegyvernek. ²⁵Neveti a félelmet, nem remeg: nem fordul vissza a fegyver elől. ²⁶Csörög rajta a tegez, ragyog a lándzsa és a kopja. ²⁷Tombolva, reszketve kapálja a földet, és nem marad veszteg, ha fölzeng a kürt. ²⁸A kürtszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli a harcot, a vezérek lármáját és a csatazajt. ²⁹A te értelmed műve az, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé? ³⁰A te parancsodra száll-e fent a sas, és rakja magasba a fészkét? ³¹Kősziklán lakik, és ott tanyázik a sziklák párkányain és a bérceken. ³²Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellát a szeme. ³³Fiókái vért szívnak, és ahol csak dög van, mindjárt ott terem. ³⁴Ezután ezt mondta az ÚR Jóbnak: ³⁵Aki perbe száll a Mindenhatóval, cáfolja meg őt, és aki Istennel vitatkozik, feleljen neki! ³⁶Erre Jób így szólt az ÚRnak: ³⁷Íme, könnyelmű voltam, mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. ³⁸Egyszer szóltam, de már nem szólok; vagy ha kétszer, nem teszem többé!