¹Hallgassátok figyelmesen hangjának dörgését és a zúgást, amely szájából kiárad! ²Az egész ég alatt szétterjeszti azt villámaival együtt a föld széléig. ³Utána mennydörgés zendül, fenségének hangján dörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendül. ⁴Csodálatos hangon mennydörög az Isten, és nagy dolgokat cselekszik, amelyeket meg sem érthetünk. ⁵Mert azt mondja a hónak: Hullj le a földre! És a záporesőnek meg a zuhogó zivatarnak így szól: Szakadjatok! ⁶Minden ember kezét lefogja, hogy megismerje minden ember, amit ő alkotott. ⁷A vadállat is rejtekébe húzódik, és barlangjában marad. ⁸Kamrájából előjön a szélvihar és az északi szelektől a fagy. ⁹Isten leheletétől jég támad, és a víz felszíne megfagy. ¹⁰Majd nedvességgel terheli meg a felleget, és villáma áttöri a felhőt. ¹¹Körös-körül gomolyog az a földkerekség színén, ahogy ő irányítja, és mindazt megteszi, amit parancsol neki. ¹²Van úgy, hogy ostorként, van úgy, hogy szeretetből adja azt földjének. ¹³Vedd ezt a füledbe, Jób, állj meg, és gondold meg Isten csodáit. ¹⁴Tudod-e, mikor rendelkezik úgy Isten, hogy a felhőből villám villanjon? ¹⁵Tudod-e, hogy mi módon lebegnek a felhők, a tökéletes tudás csodái? ¹⁶Hogyan melegszenek át ruháid, amikor nyugton hagyja a déli szél a földet? ¹⁷Talán vele együtt terjesztetted ki az eget, amely szilárd, mint az öntött tükör? ¹⁸Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? A sötétség miatt semmit sem kezdhetünk. ¹⁹Kell-e mondani neki, hogy szólni szeretnék? Ha beszélne vele valaki, bizonnyal vége volna! ²⁰Most nem látják a napfényt, bár ragyog a felhők mögött; de szél támad, és kiderül. ²¹Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes ragyogás. ²²Ő a Mindenható! Nem tudjuk megtalálni őt. Nagy az ő hatalma és ereje, a jogot és az igazságot mégsem nyomja el. ²³Azért félik őt az emberek, de a kevély bölcsekre rá se tekint.