¹Bizony, gúnyolódók vesznek körül! Szemem civódásukon időzik. ²Tedd meg, vállalj értem kezességet, különben ki kezeskedne értem? ³Mivel szívüket elzártad az értelem elől, azért nem is engedheted felülkerekedni őket. ⁴Aki prédára juttatja a barátait, annak még fiai is hiába epekednek. ⁵Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, és olyanná lettem előttük, mint akit arcon köptek. ⁶Szemem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék. ⁷Megütköznek ezen a becsületesek, és az ártatlan felháborodik a képmutató miatt. ⁸Ám az igaz kitart az útján, és a tiszta kezű ember erősebbé lesz. ⁹Nosza hát, térjetek vissza ide mindnyájan. Jöjjetek, úgysem találok bölcset közöttetek. ¹⁰Napjaim elmúltak, szívemnek kincsei, terveim meghiúsultak. ¹¹Az éjszakát nappallá akarják változtatni; mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség. ¹²Ha abban reménykedem, hogy a sír az otthonom, és a sötétségben vetettem meg ágyamat; ¹³ha a sírnak mondom: „Te vagy az én atyám”, a férgeknek pedig: „Ti vagytok az én anyám és néném”, ¹⁴hol van akkor reménységem, ki lát reményt számomra? ¹⁵Leszáll a sírba, velem együtt nyugszik a porban.