¹Szép vagy, mátkám, mint Tirca városa, kedves, mint Jeruzsálem, ámulatba ejtő, mint a zászlós tábor. ²Fordítsd el rólam tekinteted, mert zavarba ejtesz engem. Hajad olyan, mint a kecskenyáj, amely a Gileádról ereszkedik alá. ³Fogaid, mint a juhnyáj, amely az úsztatásból jött föl, mindegyiknek ikerpárja van, és nincs köztük meddő. ⁴Halántékod olyan a fátylad alatt, mint a gránátalmagerezd. ⁵Van hatvan királyné, nyolcvan másodfeleség is és számtalan leányzó. ⁶De galambom csak ez az egy, az én tökéletesem, anyjának egyetlenje, szülőjének legkedvesebbje. Nézik őt a leányok, és boldognak mondják, dicsérik őt a királynék és a másodfeleségek. ⁷Ki ő, aki úgy tűnik elő, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, ámulatba ejtő, mint a zászlós tábor? ⁸A diófás kertbe mentem le, hogy lássam a völgy zöld füvét, hogy megnézzem, fakad-e a szőlő, és virágoznak-e a gránátalmafák. ⁹Észre se vettem, ahogy lelkem az én nemes népem díszhintajába ültetett. ¹⁰Térj vissza, ó, Szulamit! Térj vissza, térj vissza, hadd nézzünk téged! Mit nézitek Szulamitot, mint a mahanaimbeli táncot?